1

 

– Együtt van a történet eleje és közepe – összegezte Izmael, mikor másnap elkezdtük. – Az ember végül elkezdi betölteni a rendeltetését. A világ meghódítása folyamatban van. Na és hogyan ér véget a történet?

– Folytatnom kellett volna tegnap. Mintha elvesztettem volna a fonalat.

– Talán segítene, ha meghallgatnád, hogyan ér véget a második rész.

– Jó ötlet.

Visszapörgettem nagyjából egy percnyi szalagot és lejátszottam: „Az ember végre megszabadult mindattól a kötöttségtől… A vadászó-gyűjtögető élet korlátai az embert hárommillió évig tartották az irányításuk alatt. A mezőgazdasággal ezek a korlátok eltűntek, és az ember üstökösként emelkedett. A letelepedés létrehozta a munkamegosztást. A munkamegosztás életre hívta a technikát. A technika megjelenésével megszületett az ipar és a kereskedelem. Az ipar és a kereskedelem nyomában a matematika, az írásbeliség, a tudomány és még folytathatnám. Végül az egész folyamat mozgásba lendült, a többi pedig, mint mondják, történelem.”

– Igen, megvan – mondtam. – Nos. Az ember rendeltetése a világ meghódítása és uralása volt, és ezt meg is tette – legalábbis részben. Nem vitte véghez teljesen, és úgy látszik, ez akár a veszte is lehet. A gond az, hogy az ember hódítása letarolta a világot. És minden megszerzett hatalmunk ellenére sincs elég hatalmunk ahhoz, hogy megállítsuk a világ letarolását – vagy hogy helyrehozzuk azt a letarolást, amit már eddig véghezvittünk. Úgy zúdítottuk mérgeinket a világba, mintha az egy feneketlen gödör lenne – és még most is ezt tesszük. Úgy faltunk fel pótolhatatlan forrásokat, mintha soha nem fogyhatnánk ki – és még most is ezt tesszük. Nehéz elképzelni, hogyan élhetne túl a világ még egy évszázadnyit ebből a visszaélésből, de igazából senki nem tesz semmit ellene. Olyan gond ez, amit majd a gyermekeinknek kell megoldaniuk, vagy az ő gyermekeiknek.

Csak egy dolog menthet meg bennünket. Ki kell teljesíteni a világ feletti hatalmunkat. Mindez a kár a mi világhódításunk eredménye, de nekünk tovább kell hódítanunk a világot, míg uralmunk korlátlan nem lesz. Ha irányításunk teljes, akkor minden jóra fordul. Fúziós energiánk lesz. Nem lesz többé környezetszennyezés. Ki-be kapcsoljuk majd az esőt. Vékányi búzát fogunk termeszteni egy négyzetcentiméteren. Az óceánokat farmokká változtatjuk. Irányítani fogjuk az időjárást – nem lesz több forgószél, sem szélvész, nem lesz több szárazság, sem korai fagy. A felhők vizét a föld fölött fogjuk kieresztetni, ahelyett, hogy haszontalanul az óceánokba zúdítanánk azt. A bolygó összes életfolyamata ott lesz, ahova tartozik – ahova az istenek szánták – a mi kezünkben. És úgy fogjuk kezelni azokat, ahogy a programozó kezeli a számítógépét.

És most éppen itt tartunk. Tovább kell vinnünk a hódítást. Ennek továbbvitele pedig vagy el fogja pusztítani a világot, vagy Paradicsommá fogja változtatni – azzá a Paradicsommá, aminek azt szánták az ember uralma alatt.

És ha ezt sikerül megtennünk – ha végül sikerül a világ uralkodóivá válnunk –, akkor semmi sem állíthat meg bennünket. Akkor eljutunk majd a Star Trek* korba. Az ember kilép a világűrbe, hogy meghódítsa és uralja az egész világegyetemet. És ez lehet az ember végső rendeltetése: meghódítani és uralni az egész világegyetemet. Ilyen csodálatos az ember.

 

2

 

Meglepetésemre Izmael felvett egy hajlékony vesszőt a halomból, és lelkes, elismerő gesztussal meglengette felém.

– Ez megint csak kitűnő volt – dicsért meg, ügyesen leharapva a vessző leveles fejét. – De azt észre kell venned, hogy ha száz évvel – vagy akár csak ötvennel – ezelőtt mesélted volna a történetnek ezt a részét, akkor csak az eljövendő Paradicsomról beszéltél volna. Az a gondolat, hogy az ember világhódítása más is lehet, mint előnyös, elképzelhetetlen lett volna számodra. Az utóbbi három-négy évtizedig a kultúrátokban élő embereknek nem volt kétsége afelől, hogy a dolgok továbbra is egyre jobbak meg jobbak és örökké csak jobbak lesznek. Nem látszott semmiféle elképzelhető vég.

– Igen, ezzel egyetértek.

– Van azonban a történetnek egy eleme, amit te kihagytál, mégis szükségünk van rá, hogy kiegészítsük a kultúrátok arra vonatkozó magyarázatát, hogy hogyan lettek ilyenek a dolgok.

– Mi ez az elem?

– Szerintem ki tudod találni. Most ott tartunk, hogy: A világot az emberért teremtették, hogy meghódítsa és uralja azt, és az volt a szándék, hogy az ember uralma alatt a világ Paradicsommá váljon. Ezt nyilván egy „de”-nek kell követnie. Mindig követte egy „de”. Mégpedig azért, mert az Elvevők mindig úgy érzékelték, hogy a világ nagyon messze van attól a Paradicsomtól, aminek szánták.

– Lássuk csak… Ez hogy tetszik: a világot az emberért teremtették, hogy meghódítsa és uralja, de hódítása pusztítóbbnak bizonyult, mint az előre látható volt.

– Nem figyelsz. A „de” része volt a történetnek, jóval korábban, mint hogy a hódításotok világszerte pusztítóvá vált volna. A „de” magyarázta meg a Paradicsom összes hibáját – a háborúkat, az erőszakot, a nyomort, az igazságtalanságot, a züllést és a zsarnokságot. Még ma is ez magyarázza az éhezést, az elnyomást, a nukleáris terjeszkedést és a szennyezést. Ez magyarázta meg a második világháborút, és ha valaha szükség lesz rá, ez fogja megmagyarázni a harmadikat.

Kifejezéstelenül néztem rá.

– Egy közhelyről van szó. Akármelyik harmadik osztályos kisiskolás megmondaná.

– Biztos igazad van, de én még mindig nem értem.

– Gyerünk, gondolkodj! Mi romlott itt el?! Mi az, ami eredendően rossz? Az emberi uralom alatt a világnak Paradicsommá kellett volna válnia, de…

– De az emberek elrontották.

– Persze. És miért rontották el? Azért, mert nem akarták a Paradicsomot?

– Nem. Ezt úgy tekintik, hogy… kénytelenek voltak elrontani. Paradicsommá akarták változtatni a világot, de emberek lévén, kénytelenek voltak elrontani azt.

– De miért? Emberek lévén miért voltak kénytelenek elrontani?

– Azért, mert az embereknek alapvetően van valami bajuk. Valami, ami kifejezetten a Paradicsom ellen dolgozik. Valami, ami ostobává, pusztítóvá, kapzsivá és rövidlátóvá teszi őket.

– Persze. Ezt mindenki tudja a kultúrátokban. Az ember arra született, hogy Paradicsommá változtassa a világot, de tragikus módon romlottan született. S így Paradicsomát mindig tönkretette az ostobaság, a pusztító hajlam, a kapzsiság és a rövidlátás.

– Úgy van.

 

 

3

 

Alaposabban megfontolva ezt, hosszan hitetlenül bámultam rá.

– Azt állítod, hogy ez a magyarázat hibás?

Izmael megrázta a fejét.

– Mitológiával vitatkozni értelmetlen. Egyszer volt, hol nem volt… kultúrátokban azt hitték, hogy az ember otthona a világegyetem középpontja. Mindenekelőtt az ember volt az oka a világegyetem megteremtésének, tehát érthető az az elképzelés, hogy az ő otthona legyen annak fővárosa. Kopernikusz követői nem vitatkoztak ezzel. Nem mutattak rá emberekre, s nem mondták: „Nincs igazatok.” Az égre mutattak, és azt mondták: „Nézzétek meg, hogy mi van ott valójában.”

– Nem értem, mire célzol.

– Hogyan jutottak az Elvevők arra a következtetésre, hogy az embereknek alapvetően van valami bajuk? Milyen bizonyságot vizsgáltak meg?

– Nem tudom.

– Azt hiszem, szándékosan adod az együgyűt. Az emberi történelem bizonyságát vizsgálták meg.

Helyeslően bólintottam.

– És mikor kezdődött az emberi történelem?

– Hát… hárommillió évvel ezelőtt.

Izmael megvetően nézett rám.

– Az a hárommillió év csak a legutóbbi időben lett hozzácsatolva, amint azt te magad is nagyon jól tudod. Korábban egyetemesen mit feltételeztek, mikor kezdődött az emberi történelem?

– Hát, mindössze néhány ezer évvel ezelőtt.

– Persze. Valójában a kultúrátok emberei között az a feltételezés élt, hogy az egész emberi történelem a ti történelmetek. A legcsekélyebb mértékben sem gyanította senki, hogy az emberi élet a ti birodalmatok határain túl terjed.

– Így van.

– Szóval amikor levonták a következtetést, hogy az embereknek alapvetően van valami bajuk, milyen bizonyságot vizsgáltak meg?

– A saját történelmük bizonyságát.

– Pontosan. A bizonyság egy százalékának a felét vizsgálták meg, egyetlen kultúrából merítve. Nem elfogadható minta ahhoz, hogy ilyen átfogó következtetést lehessen rá alapozni.

– Nem.

– Az embereknek alapvetően semmi bajuk sincs. Ha egy olyan történet adott, mely összhangot teremt köztük és a világ között, akkor összhangban fognak élni a világgal. De ha olyan történet adott, mely a világgal szembeállítja őket, mint ahogy a tiétek teszi, akkor a világgal szemben állva fognak élni. Ha egy olyan, melyben ők a világ urai, a világ uraiként fognak szerepelni. Ha pedig olyan történet adott, melyben a világ meghódítandó ellenség, úgy fogják meghódítani azt, mint ellenséget, s egy napon, elkerülhetetlen módon, ellenségük halálos sebekből vérezve fekszik majd a lábaiknál – ahogy ma a világ.

 

4

 

– Néhány nappal ezelőtt – mondta Izmael – az arra szolgáló magyarázatokat, hogy hogyan lettek ilyenek a dolgok, mozaikként írtam le. Amit eddig megvizsgáltunk, az csak a mozaik vázlata – a kép határozatlan körvonala. Nem fogjuk itt kifesteni a képet. Ezt te magad is könnyen megteheted utazásunk végeztével.

– Érthető.

– A vázlat egy fontos elemét azonban még be kell rajzolnunk, mielőtt továbbmegyünk… Az Elvevők kultúrájának egyik legszembeszökőbb jelensége a szenvedélyes és rendületlen függés a prófétáktól. Az olyan emberek hatása, mint Mózes, Gautama Buddha, Konfucius, Jézus és Mohamed, óriási az Elvevők történelmében. Ennek biztosan a tudatában vagy.

– Igen.

– Ezt az a tény teszi különösen szembeszökővé, hogy a Meghagyóknál egyáltalán semmi ilyesmi nincs – hacsak nem az Elvevő kultúrával való valamiféle pusztító kapcsolatra válaszként fordul elő, mint Wovoka és a Szellemtánc, vagy John Frumm és a fél-csendes-óceáni Cargo Kultusz esetében. Ezeken kívül semmiféle hagyományuk nincs az olyan prófétáknak, akik a Meghagyók közül emelkednek ki, hogy helyrehozzák az életüket, és új törvényeket vagy elveket adjanak nekik, melyek szerint élniük kell.

– Sejtettem, hogy ez így van, ahogy gondolom, mindenki sejti valamennyire. Valami olyasmiről van itt szó, hogy… Nem is tudom.

– Folytasd.

– Azt hiszem, hogy valami ilyesmi van mögötte: ki a fenét érdekelnek ezek az emberek? Úgy értem, hogy nem nagy meglepetés, hogy a vadaknak nincsenek prófétáik. Az isten nem igazán érdeklődött az ember iránt, míg el nem jöttek azok a szép, fehér bőrű, újkori gazdálkodók.

– Igen, ezt jól érzékeled. De én itt most nem a próféták hiányát akarom megvizsgálni a Meghagyóknál, hanem a próféták óriási hatását az Elvevőknél. Milliók kívánták alátámasztani prófétaválasztásukat a tulajdon életükkel. Mitől ilyen fontosak?

– A kérdés nagyon jó, de sajnos nem tudom a választ.

– Rendben, próbáld meg a következőt: Mit igyekeztek megvalósítani a próféták? Mit kellett itt tenniük?

– Te magad mondtad egy perccel ezelőtt. Azért voltak köztünk, hogy helyrehozzanak bennünket, és hogy megmondják, hogyan kell élnünk.

– Létfontosságú információ. Érdemes meghalni érte, kétségkívül.

– Kétségkívül.

– De miért? Miért van szükségetek prófétákra ahhoz, hogy megmondják, hogyan kell élnetek? Miért van szükségetek bárkire, hogy megmondja, hogyan kell élnetek?

– Értem már, mire célzol. Prófétákra van szükségünk, hogy megmondják, hogyan kell élnünk, mert máskülönben nem tudnánk.

– Persze. Az arra vonatkozó kérdések, hogy az embereknek hogyan kell élniük, végül mindig vallásos kérdésekké váltak az Elvevőknél – végül mindig a próféták közötti érvek lesznek. Például amikor az abortuszt kezdték törvényessé tenni Amerikában, eleinte tisztán polgári ügyként kezelték. Viszont amikor az emberek kezdtek jobban belegondolni, a prófétáikhoz fordultak, és nemsokára hitvitává vált, mindkét oldal papságot sorakoztatott fel érvei alátámasztására. Ugyanígy az olyan kábítószerek, mint a heroin és a kokain törvényessé tételének kérdését jelenleg elsősorban gyakorlati szempontból vitatják – de ha ez valaha is komoly lehetőséggé válik, bizonyos észjárású emberek kétségtelenül elkezdik majd átfésülni az írásokat, hogy lássák, mit mondanak erről a próféták.

– Igen, ez így van. Ez olyannyira automatikus válasz, hogy az emberek egész egyszerűen természetesnek veszik. – Egy perccel ezelőtt azt mondtad: „Prófétákra van szükségünk, hogy megmondják, hogyan kell élnünk, mert máskülönben nem tudnánk.” Ez miért van? Miért nem tudnátok, hogyan kell élnetek a prófétáitok nélkül?

– Ez jó kérdés. Azt mondanám erre, hogy azért… Vedd az abortusz ügyét. Vitatkozhatunk róla ezer évig, de soha nem lesz elég erős érv a vita befejezésére, mert minden érvre van ellenérv. Így lehetetlen tudni, hogy mit kellene tennünk. Ezért van szükségünk a prófétára. A próféta tudja.

– Igen, azt hiszem erről van szó. De a kérdés ugyanaz marad: ti miért nem tudjátok? Tudjátok, hogyan kell atomot hasítani, hogyan kell felderítőket küldeni a Holdba, hogyan kell géneket összekapcsolni, de nem tudjátok, hogyan kell élniük az embereknek. Miért van ez? Mi mondanivalója van Kultúra Anyának?

– Kultúra Anya azt mondja, hogy lehetséges biztos tudással rendelkezni olyan dolgokról, mint atomok, űrutazás és gének, de nem létezik biztos tudás arról, hogy hogyan kellene élniük az embereknek. Egyszerűen nem áll rendelkezésre, s ezért nincs a birtokunkban.

– Igen, értem. Na és Kultúra Anyát meghallgatva te mit mondasz?

– Ebben az esetben azt kell mondanom, hogy egyetértek. Arra vonatkozó tudás, hogy hogyan kell élniük az embereknek, egyszerűen nem létezik.

– Más szóval a legjobb, amit tehettek – mivel semmi ilyesmi nem „létezik” –, hogy a fejetektől kértek tanácsot. Ezt teszik a kábítószerek törvényessé tételéről szóló vitában. Mindegyik oldal elkészít egy esettanulmányt arra alapozva, hogy mi ésszerű, és bármelyik utat is választod, végeredményben mégsem fogod tudni, hogy helyesen teszed-e.

– Ez történetesen így van. Nem az lesz a kérdés, hogy azt teszed-e, amit tenni kellene, mert nincs rá mód, hogy azt kitaláld. Egyszerűen a szavazat leadása lesz a kérdés.

– Mindebben teljesen biztos vagy. Egyszerűen nincs mód arra, hogy bármiféle bizonyos tudást szerezzetek arról, hogy hogyan kell élniük az embereknek.

– Holtbiztos.

– Hogyan jutottál erre a bizonyosságra?

– Nem tudom. Tudás arról, hogy hogyan kell élni… megszerezhetetlen azon módok bármelyikén, amelyeken biztos tudásra szert teszünk. Mint mondtam, egyszerűen nem létezik.

– Utánanézett bármelyikőtök valaha, hogy létezik-e? Mondta bárki is valaha, hogy: „Nos, biztos tudásunk van egy csomó mindenről, miért nem vizsgáljuk meg, hogy fellelhető-e ilyen tudás arról, hogy hogyan kell élni?” Megtette ezt bárki is valaha?

– Kétlem.

– Nem tűnik ez furcsának a számodra? Figyelembe véve azt a tényt, hogy messze ez a legfontosabb probléma, amit az emberiségnek valaha is meg kellett oldania, azt lehetne gondolni, egy egész tudományágat szentelnek neki. Ehelyett azt találjuk, hogy közületek senki sem töprengett soha arról, létezik-e ilyen elérendő tudás egyáltalán.

– Tudjuk, hogy nem létezik.

– Még mielőtt utánanéznétek, úgy érted.

–Úgy van.

– Nem valami tudományos eljárás egy ennyire tudományos fajhoz képest.

– Belátom.

 

 

5

 

– Tudunk két nagyon fontos dolgot az emberekről – folytatta Izmael –, legalábbis az Elvevők mitológiája szerint. Először is, alapvetően van valami bajuk, másodszor, nincs biztos tudásuk arról, hogyan kell élniük – és soha nem is lesz. Úgy tűnik, mintha kapcsolatnak kellene lennie a két dolog között.

– Igen. Ha az emberek tudnák, hogyan kell élni, akkor képesek lennének kezelni az emberi természet alapvető baját. Úgy értem, a „hogyan kell élni”-re vonatkozó tudásnak magában kellene foglalnia azt a tudást is, hogy hogyan kell romlott lényekként élni. Ha nem foglalná magában, akkor nem az lenne az igazi. Érted, mire gondolok?

– Azt hiszem. Valójában azt mondod, ha tudnánk, hogyan kell élnünk, akkor az emberi hibákat ki lehetne küszöbölni. Ha tudnánk, hogyan kell élnünk, akkor nem rontanánk el a világot. A két dolog a valóságban tulajdonképpen egy és ugyanaz. Talán pontosan ez a hiba az emberben: hogy nem tudja, hogyan kell élnie.

– Igen, ebben van valami.

 

 

6

 

– Most a helyén van az összes fontos eleme a kultúrátok arra vonatkozó magyarázatának, hogy hogyan lettek ilyenek a dolgok. A világot azért adták az embernek, hogy Paradicsommá változtassa, de mindig elrontotta, mert alapvetően romlott. Képes lenne tenni valamit ez ellen, ha tudná, hogyan kell élnie, de nem tudja – és soha nem is fogja megtudni, mert erről nincs elérhető tudás. Így, akármilyen szorgalmasan dolgozzék is az ember, hogy Paradicsommá változtassa a világot, valószínűleg továbbra is csak folytatni fogja az elrontását.

– Igen, úgy tűnik.

– Sajnálatos történet ez a tiétek, a reménytelenség és az értelmetlenség története, olyan történet, melyben szó szerint nincs mit tenni. Az ember romlott, tehát továbbra is elrontja azt, aminek Paradicsomnak kellene lennie, és ez ellen nem tehettek semmit. Nem tudjátok, hogyan kell úgy élni, hogy véget vessetek a Paradicsom rongálásának, s ez ellen nem tehettek semmit. Tehát rohantok hanyatt-homlok a katasztrófa felé, s mindössze annyit tehettek, hogy figyelitek a közeledését.

– Igen, úgy tűnik.

– Mivelhogy nincs más választásotok, csak ezt a nyomorult történetet adhatjátok elő, nem csoda, hogy oly sokan közületek a kábítószerek, az alkohol vagy a televízió révületében élik le életüket. Nem csoda, hogy olyan sokan őrülnek meg, vagy lesznek öngyilkosok közületek.

– Igaz. De létezik másik?

– Másik mi?

– Másik történet, ami szerint élhetünk.

– Igen, létezik másik történet, de az Elvevők minden tőlük telhetőt elkövetnek annak érdekében, hogy azt minden mással együtt megsemmisítsék.

 

 

7

 

– Sokszor jártál már városnézésen?

– Városnézésen? – néztem rá ostobán.

– Megszakítottad az utazásodat, hogy megnézd a helyi látnivalókat?

– Néha.

– Biztos észrevetted, hogy csakis a turisták nézik meg igazán a helyi nevezetességeket. A nevezetességek a helybeliek számára láthatatlanok, egész egyszerűen azért, mert folyton, tisztán láthatóan jelen vannak.

– Kétségtelenül így van.

– A következőt tettük eddigi utazásunk során. Körbesétáltunk kultúrátok szülőföldjén, megnézve azokat a nevezetességeket, amiket a helybeliek soha nem látnak meg. Egy másik bolygóról jövő látogató figyelemreméltónak, sőt, rendkívülinek találná őket, a ti kultúrátok helybelijei azonban természetesnek tartják, s még csak észre sem veszik ezeket.

– Úgy van. A két tenyered közé kellene fognod a fejemet, egy adott irányba fordítani és azt mondani: „Hát nem látod?” Én meg azt felelném erre: „Mit kellene látnom? Nincs ott semmi látnivaló.”

A mai nap nagy részét azzal töltöttük, hogy megvizsgáltuk az egyik leghatásosabb műemléketeket – egy axiómát, mely azt állítja, hogy nincs mód bármiféle biztos tudásra szert tenni arról, hogy hogyan kell élniük az embereknek. Kultúra Anya felajánlja ezt, hogy fogadjuk el további szempontokra való tekintet nélkül, bizonyíték nélkül, mivel eredendően bizonyíthatatlan.

– Igaz.

– A következtetés pedig, amit ebből az axiómából levonsz, az az, hogy… ?

– Ebből következik, hogy nincs értelme ilyen tudást keresni.

– Úgy van. A térképeitek szerint a gondolat világa ugyanott kezdődik, ahol a ti kultúrátok. A kultúrátok határánál véget ér, és ha e határon túlmerészkedtek, egyserűen leestek a világ széléről. Érted, mire gondolok?

– Igen, azt hiszem.

– Holnap összeszedjük a bátorságunkat, és átlépjük ezt a határt. És amint azt látni fogod, nem fogunk leesni a világ széléről. Egyszerűen egy új területen találjuk majd magunkat, olyan területen, melyet még soha senki nem derített fel közületek, mert a térképeitek azt mutatják, hogy nem létezik – és valójában nem is létezhet.