1

 

– Van itt egy feladvány, amin gondolkodhatsz – mondta Izmael. – Egy távoli országban vagy, és egy a többitől elszigetelt, idegen városban találod magad. Azonnal nagy hatással vannak rád azok az emberek, akiket itt találsz. Barátságosak, mosolygósak, egészségesek, boldogok, élénkek, békések, udvariasak. Mondják, hogy így megy itt minden emberemlékezet óta. Örömmel megszakítod hát az utazásodat, egy család pedig azonnal meghív vendégségbe.

Aznap este vacsoránál megkóstolod az ételüket, és ízletesnek, de szokatlannak találod. Megkérdezed tőlük, hogy miből készült, mire ők azt válaszolják: „Hát természetesen B-húsból. Csakis ezt esszük.” Ez téged zavarba hoz, és megkérdezed, hogy azoknak a legelésző állatoknak a húsára gondolnak-e, amelyek bégetnek. Ők nevetnek, és odavisznek az ablakhoz. „Odaát van néhány B” mondják, a másik házban élő szomszédokra mutatva.

„Uramisten!” kiáltasz fel megrettenve, „csak nem azt akarjátok mondani, hogy embereket esztek!” Erre ők zavartan rád néznek, és azt mondják: „Mi B-ket eszünk.”

„De hát ez iszonyú” válaszolod. „Akkor hát ők a ti rabszolgáitok? Bekerítve tartjátok őket?”

„Mi az ördögért tartanánk őket bekerítve?” – kérdezik a vendéglátóid.

„Hát természetesen azért, hogy el ne fussanak!”

Ekkor a vendéglátóid már kezdik azt gondolni, hogy egy kicsit gyengék az észbeli képességeid, és elmagyarázzák, hogy a B-knek soha eszébe nem jutna elfutni, mert saját táplálékuk, az A-k, épp velük szemben laknak.

Nos, nem untatlak minden felháborodott felkiáltásoddal, és az ő zavart magyarázataikkal. Végül kibogozod az egész rettenetes helyzetet. Az A-kat a B-k eszik, a B-ket a C-k eszik, a C-ket viszont az A-k. Nincs hierarchia e táplálékosztályok között. A C-k nem hatalmaskodnak a B-k felett, csak azért, mert a B-k az ők táplálékuk, mivel ők maguk végül is az A-k táplálékai. Az egész tökéletesen demokratikus és barátságos. De persze számodra ez elképesztően riasztó. Megkérdezed tőlük, hogyan képesek ilyen törvénytelen módon élni. Ismét megütődve néznek rád. „Hogy érted azt, hogy törvénytelen?” kérdezik. „Van törvényünk, és kivétel nélkül betartjuk. Ezért vagyunk barátságosak, mosolygósak, békések, amit te olyan vonzónak találsz bennünk. Ez a törvény az alapja annak, hogy sikeresek vagyunk, mint nép, és így van ez kezdettől fogva.”

Most pedig következik a feladvány: anélkül, hogy őket megkérdeznéd, hogyan derítenéd ki, mi az a törvény, amit betartanak?

Nagyokat pislogtam rá. – Sejtelmem nincs.

– Gondolkodj!

– Nyilván az atörvényük, hogy az A-k C-ket esznek, a B-k A-kat esznek, a C-k pedig B-ket.

Izmael megrázta a fejét. – Ez csak azt jelenti, hogy az a kedvenc táplálékuk. Nem kell hozzá törvény.

– Akkor szükségem van még valamire a folytatáshoz. Mindössze az áll rendelkezésemre, hogy mi a kedvenc táplálékuk.

– A folytatáshoz további három információ áll rendelkezésedre. Van törvényük, kivétel nélkül betartják, s mivel kivétel nélkül betartják, egy rendkívül sikeres társadalomban élnek.

– Ez még mindig nagyon homályos. Hacsaknem valami olyasmi a törvény, hogy… „Légy nyugodt!”

– Nem arra kérlek, hogy találd ki, mi a törvény. Arra kérlek, gondolj ki egy módszert annak kiderítésére, mi az.

Székembe süppedtem, összekulcsoltam a kezeimet, és a plafont bámultam. Néhány perc múlva támadt egy ötletem. – Van büntetés a törvény megszegéséért?

– Halál.

– Akkor megnéznék egy kivégzést.

Izmael mosolygot. – Ügyes, de ez aligha módszer. Azonkívül nem veszed figyleembe azt a tényt, hogy a tövénynek kivétel nélkül engedelmeskednek. Soha nem volt kivégzés.

Sóhajtottam és becsuktam a szememet. Néhány perccel később azt mondtam: – Megfigyelés. Gondos megfigyelés hosszú időn keresztül.

– Ez már közelebb van. Mit keresnél?

– Azt, hogy mit nem tesznek. Mi az, amit nem tesznek soha.

– Jó. De hogyan küsöbölnéd ki a jelentéktelen dolgokat? Észreveheted például, hogy soha nem alszanak fejen állva, vagy soha nem dobálják kövekkel a Holdat. Millió olyan dolog lenne, amit soha nem tesznek, de ezeket nem feltétlenül tiltaná a törvény.

– Igaz. Nos, lássuk csak. Van törvényük, kivétel nélkül betartják, és szerintük… aha. Szerintük e törvény betartása olyan társadalmat biztosít számukra, mely nagyon jól működik. Ezt komolyan kellene vennem?

– Hogyne. Ez a felvetés része.

– Akkor ez kiküszöbölné a legtöbb jelentéktelen dolgot. Annak a ténynek, hogy soha nem alszanak fejen állva, semmi köze nem lenne ahhoz, hogy jól működő társadalomban élnek. Lássuk csak. Valójában… Talán azt keresném, hogy… Kétfelől közelíteném meg. Egyrészt azt mondanám: „Mi működteti ezt a társadalmat?”. Másrészt pedig azt: „Mi az a valami, amit nem tesznek, és ezáltal a társadalmuk működik?”

– Kitűnő. Most pedig, mivel ezt ilyen ragyogóan sikerült megfejtened, kapsz egy kis segítséget: végül is lesz egy kivégzés. A történelemben először valaki megszegte a törvényt, mely a társadalmuk alapja. Fel vannak háborodva, el vannak borzadva, meg vannak hökkenve. Elkapják a törvényszegőt, apró darabokra szabdalják, és megetetik a kutyákkal. Ennen nagy segítségedre kell lennie a törvény kiderítésében.

– Valóban.

– Én fogom játszani a vendéglátód szerepét. Épp a kivégzésről jövünk. Kérdezhetsz.

– Rendben. Mit is csinált ez a fickó tulajdonképpen?

– Megszegte a törvényt.

– Na igen, de mégis mit tett?

Izmael vállat vont. – A törvénnyel ellentétben élt. Azt tette, amit mi soha nem teszünk.

Mereven nétzem rá. – Ez nem tisztességes. Nem válaszolsz a kérdéseimre.

– Az egész sajnálatos történet fel van jegyezve, fiatalember. A fickó minden apró részletre kiterjedő életrajza a könyvtárban megtalálható.

Morogtam.

– Tehát hogyan fogod felhasználni ezt az életrajzot? Nincs benne, hogyan szegte meg a törvényt. Csak egy részletes feljegyzés arról, hogy hogyan élt, ennek pedig nagy része feltétlenül jelentéktelen lesz.

– Ez, úgy látom, újabb útmutatást ad nekem. Most van három: mi működteti jól a társadalmukat, mit nem tesznek soha, és mit tett ő azok közül, amit a többiek soha nem tesznek.

 

 

2

 

– Nagyon jó. Pontosan ezzel a három útmutatással rendelkezel ahhoz a törvényhez, amit itt keresünk. Az életközösség ezen a bolygón hárommilliárd évig jól működött – igazán nagyszerűen. Az Elvevők iszonyodva húzódtak vissza ettől a közösségtől, azt gondolva, hogy ez a törvénytelen káosz és vadság, a könyörtelen verseny helye, ahol minden élőlény élete veszélyben forog. A fajtátok azon tagjai viszont, akik ténylegesen ebben a közösségben élnek, nem ilyennek látják, és inkább halálukig harcolnak, semhogy elszakadjanak tőle.

Ez valóban egy szabályos közösség. A zöld növények a növényevők táplálékai, ezek a ragadozók táplálékai, a ragadozók közül némelyek pedig további ragadozók táplálékai. Ami pedig megmarad, az a dögevők tápláléka, akik olyan tápanyagokat juttatnak vissza a földbe, melyekre a zöld növényeknek van szükségük. Olyan rendszer ez, mely évmilliárdokig nagyszerűen működött. A filmesek érthető módón nagyon szeretik a csata és az alvadt vér hosszú képsorait, de akármelyik természetbúvár megmondja neked, hogy a fajok semmilyen értelemben nem állnak háborúban egymással. A gazella és az oroszlán csak az Elvevők tudatában ellenségek. Az oroszlán, mely talál egy gazellacsapatot, nem mészárolja le őket, ahogy egy ellenség tenné. Megöl egyet, hogy csillapítsa az éhségét, nem pedig a gazellagyűlöletét, és amint azt az egyet megölte, a gazellák minden további nélkül hajlandóak folytatni a legelészést a oroszlán közvetlen közelében.

Mindez azért történik, mert létezik egy olyan törvény, amit a közösség minden tagja kivétel nélkül betart, s e törvény nélkül a közösség csakugyan kaotikussá válna, nagyon hamar szétesne és megsemmisülne. Az ember a tulajdon létével adósa ennek a törvénynek. Ha a körülötte levő fajok nem engedelmeskedtek volna ennek, akkor nem jelenhetett volna meg, vagy nem maradhatott volna fenn. És ez egy olyan törvény, mely nemcsak a közösséget mint egészet védi, hanem a fajokat, sőt még az egyedeket is a közösségen belül. Érted?

– Értem, ezt értem, de még mindig nem tudom, mi ez a törvény.

– Megmutatom a következményeit: Ez a békefenntartó törvény, ez tartja vissza a közösséget attól, hogy azzá a roppant káosszá váljon, aminek az elvevők képzelik. Ez az a törvény, mely minden létező életet táplálja – a füvek életét, a füvekkel táplálkozó szöcske életét, a szöcskével táplálkozó fürjét, a fürjjel táplálkozó rókáét, a róka tetemével táplálkozó varjakét.

A bojtosúszójú halak, melyek kifürkészték a földrészek partjait, azért jelenhettek meg, mert az előttük járó nemzedékek százmilliói betartották ezt a törvényt, s így néhányan közülük kétéltűekké váltak. A kétéltűek közül pedig néhányan hüllőkké. A hüllők közül pedig néhányan madarakká és emlősökké váltak e törvényt betartva. Az emlősök közül pedig néhányan főemlősökké. A főemlősök egyik ága Australopitechusszá vált e törvényt betartva. Az Australopitechus pedig Homo habilisszé. A Homo habilis Homo erectusszá, a Homo erectus Homo sapiensszé, a Homo sapiens pedig Homo sapiens sapiensszé vált, mert betartotta ezt a törvényt.

És ekkor, körülbelül tízezer évvel ezelőtt, a Homo sapiens sapiens családjának egyik ága így szólt: „Az ember fel van mentve ez alól a törvény alól. Az isteneknek soha nem állt szándékában ezzel korlátozni az embert.” Így aztán kiépítettek egy olyan civilizációt, mely minden ponton gúnyt űz a törvényből, és ötszáz emberöltőn belül – a biológiai idő léptékében egy szempillantás alatt – a Homo sapiens sapiens családjának ez az ága azt látta, hogy az egész világot a pusztulás küszöbére juttatta. S a magyarázatuk erre a csapásra… na mi volt?

– Hogyan?

– Az ember mintegy hárommillió évig ártalmatlanul élt ezen a bolygón, az Elvevők azonban az egészet az összeomlás határára juttatták, mindössze ötszáz emberöltő alatt. És mi a magyarázatuk erre?

– Értem már. A magyarázatuk erre az, hogy az embereknek van valami alapvető bajuk.

–Nem az, hogy ti Elvevők valamit esetleg rosszul csináltatok, sokkal inkább az, hogy az emberi természetnek magának van valami alapvető baja.

– Így van.

– Most hogy tetszik ez a magyarázat?

– Kezdek kételkedni benne.

– Akkor jó.

 

 

3

 

– Akkortájt, amikor az Elvevők rábukkantak az Újvilágra, és elkezdtek mindent darabokra zúzni, a Meghagyók a következő kérdésre keresték a választ: „Van-e mód arra, hogy olyan letelepedési formát valósítsunk meg, mely összhangban van azzal a törvénnyel, amit mi az idők kezdetétől fogva betartunk?” Nem úgy értem persze, hogy ezt a kérdést tudatosan megfogalmazták. Semmivel sem tudatosabban ismerték ezt a törvényt, mint amennyire a korai pilóták az aerodinamikai törvényeket. De ugyanúgy küzdöttek vele: egyik civilizációs szerkezetet a másik után építették meg és hagyták el, igyekezve egy olyat találni, amelyik képes repülni. Ez lassan megy. Ha egyszerűen az elképzeléseiket próbálgatják, az még eltarthatott volna további tízezer – vagy akár ötvenezer évig is. Kétségtelenül megvolt a bölcsességül ahhoz, hogy tudják, nem kell sietni. Nem kellett a levegőbe emelkedniük. Annak nem volt értelme számukra, hogy egy olyan civilizációs jármű mellett kötelezzék el magukat, melyről tisztán látszott, hogy katasztrófa felé tart, ahogy azt az Elvevők tették.

Izmael itt megállt, és mivel nem folytatta, én szólaltam meg: – Most mi van?

Vonásai mosolyba ráncolódtak. – Most menj el, és akkor gyere vissza, ha készen állsz arra, hogy elmeséld nekem, milyen törvény vagy törvények működnek az életközösségben kezdettől fogva.

– Nem hiszem, hogy erre készen állok.

– Pedig az utóbbi néhány nap folyamán, sőt a legelejétől fogva ezt tettük: felkészítettünk téged.

– Ennek ellenére nem tudom, hogy fogjak hozzá.

– Dehogynem tudod. Rendelkezésedre áll ugyanaz a három útmutatás, mint az A-k, a B-k meg a C-k esetében. A törvénynek, amit keresel, kivétel nélkül engedelmeskedtek az élők közösségében hárommilliárd évig. Ezért lettek ilyenek a dolgok – intett az ablakon túlra. Ha nem engedelmeskedtek volna e törvénynek a kezdetekben, és nem tette volna ezt minden egyes nemzedék a későbbiekben, akkor a tengerek most élettelen sivatagok lennének, a talaj pedig még mindig kavargó por. Az élet számtalan formája, melyeket itt látsz, e törvényt betartva jött létre, és e törvényt betartva jött létre az ember is. S e bolygó egész története során mindössze egyszer próbált meg egyetlen faj e törvényre fittyet hányva élni – ráadásul ez nem is egy egész faj volt, mindössze egyetlen csoport, akiket én Elvevőknek neveztem. Tízezer évvel ezelőtt ez az egy csoport azt mondta: „Ebből elég. Az embert nem szabad korlátozni ezzel a törvénnyel”, és oly módon kezdtek élni, mely a törvény összes eleméből gúnyt űzött. Minden egyes olyan dolgot, melyet a törvény tilt, alapelvként építettek bele a civilizációjukba. És most, ötszáz emberöltő elteltével, meg kell fizetniük azt a büntetést, amit bármely más faj is megfizetne, ha ezzel a törvénnyel ellentétben élne.

– Ennek elegendő vezérfonalnak kellene lennie számodra – tárta szét kezeit Izmael.

 

 

4

 

Az ajtó becsukódott mögöttem, és egyedül maradtam. Nem mehettem vissza, hazamenni pedig nem akartam, így aztán csak álltam ott. Az agyam üres volt. Lehangoltság telepedett rám, ezen felül pedig még visszautasítottnak is éreztem magam.

Otthon felhalmozódtak a tennivalóim. Lemaradtam a munkámban, lekéstem a határidőket. Ráadásul most még Izmaeltől is kaptam egy feladatot, ami nem éppen töltött el lelkesedéssel. Ideje volt nekiülni, és komolyan venni a dolgokat, így olyasmit tettem, amit ritkán teszek: elmentem egy bárba és ittam egyet. Beszélgetnem kellett valakivel, a magányos ivók pedig legalább ebben szerencsések – mindig van kivel beszélgetniük.

Szóval: Mi volt e rejtélyes lehangoltság és visszautasítottság hátterében? És miért éppen ezen a napon törtek rám? A válasz: éppen ezen a napon küldött el Izmael, hogy önállóan dolgozzak. Talán megtakaríthatta volna számomra azt a vizsgálódást, amit épp most akartam elvégezni, ő azonban úgy döntött, nem teszi. Ebből fakadt a visszautasítottság érzése. Ezt persze gyerekes így felfogni, soha nem állítottam azonban, hogy tökéletes vagyok.

Ennél mégis többről volt szó, mert a lehangoltságom továbbra sem múlt el. Egy második whisky segített raktam: a tanítás során egyre bölcsebb lettem. Úgy van. Ez volt a lehangoltság érzésének forrása.

Izmaelnek volt egy tanmenete. Hát persze, miért is ne lett volna? A tanmenetet évek hosszú során fejlesztette ki, ahogy egyik tanítvány után a másikkal dolgozott. Érthető. Kell, hogy az embernek legyen egy terve. Itt kezdesz, erre a pontra lépsz, aztán erre a pontra, erre a pontra meg erre a pontra, és akkor voilá! Egy szép napon befejezed. Köszönjük a figyelmedet, élj boldogul, és csukd be az ajtót magad mögött, amikor távozol.

Meddig jutottam e folyamatban? Félútig? Az út harmadáig? Negyedéig? Akármeddig is, minden egy lépéssel közelebb vitt ahhoz, hogy kikerüljek Izmael életéből.

Melyik az a legpontosabb negatív szó, mely leírja a helyzet ily módon való értelmezését? Önzés? Hatalomvágy? Fösvénység? Bármi legyen is, be fogom ismerni, és nem fogok kifogásokat keresni.

Szembe kellett néznem a ténnyel: nemcsak egyszerűen egy tanárt akartam, hanem egy tanítómestert – az életem végéig.